Nagy üzletközpontban voltam tegnap este. Nézegettem az ember forgatagot a kávém mellől. Akire vártam, telefonált, hogy nemsokára érkezik, - bocsi, dugó. Én könnyen voltam, mert villamosra szálltam. Nézelődtem, unatkoztam.

Kifizettem a kávémat, és gondoltam sétálok egyet a nagy házban, sok ember között. 

Semmibe révedve bámultam a mozgó téliesen szürke öltözetű manusokat, nőket.

Ismerős arc jött szembe. Nem tudtam hová tenni. Öreg, görnyedt, sápadt, sárgult bőrű, csoszogó, sántító férfi. Láttam, hogy Ő is néz... Nem tudtam ki Ő. Nem ugrott be... Ballagtam tovább, és alig két-három lépés után, utána fordultam... Volt egy mozdulata, amiről felismertem... PISTA!!!

Rögtön beugrott, amikor már késő volt. Régen, tizenvalahány éve volt stáb tag. Nagy, erős, hatalmas lapát kezű, 180 centi feletti, mázsás, igazi szikár legény volt akkor, aki jött valahonnan faluról, mindent tudott amihez szerszám kellett, és bármit megoldott a szerszámaival, nagyon ügyes, őszinte, nagyon szimpatikus, egyszerű, dolgos, a legnemesebb értelemben, igazi paraszt gyerek volt. Nagyon kedveltem. Nem idősebb nálam pár évvel. 

Most húzta az egyik lábát, néztem, ahogyan összegörnyedten járt... Sokáig néztem utána, ahogyan a mozgólépcsőre lépett, öregesen, betegesen, gyengén, óvatosan. Nagyon betegnek látszott. Fura, szürke-sápadt, sárgás volt a bőre... Láttam már ilyet. Sajnos sokat. 

KÓRSÁG. - a vége felé...

Az élet utolsó táncai a halál körül.

Kimaradt a találkozás Pistával. Nem mentem utána. Nem léptem utána, hogy megszólítsam... Annyira megdöbbentett ahogyan az a nagy erős, falusi fickó, akire emlékeztem, így összetörjön... Biztosan így marad meg emlékezetemben. Nem valószínű, hogy újra látni fogom még... A mozdulatról, amiről felismertem, amikor elmentem mellette, a mozdulatáról is emlékezni fogok rá, és mindig figyelmeztetni fog, hogy legyek figyelmesebb.

Amikor megfordultam, amikor már elmentem mellette, Pista a levegőbe legyintett. Lehet, ő sem ismert meg azonnal.

Nem nekem szólt azt gondolom... Az Életnek, a kórságnak, a napok romjainak, és a reménytelenségnek.  

Lemondott arról, hogy az ő állapotában beszéljünk - jobb volt így neki...

Ez van.

Van egy ismerősöm, talán festőművész. Nem az. Remekül fest, de nem az.  Egyetemet végzett, jól fizető szakmája van, de nem abból él. Mindig kérlelem, hogy adjon el pár festményt. Megveszem, jó pénzt adok érte. Nem, és nem... Azt mondja mindig, hogy szereti a képeit, és nincs rászorulva az eladásra, dolgozik, és "aki nálunk dolgozik, az jól van" - mondta Kádár János. Majd kérjem az örököseitől, vagy a leendő özvegyétől. Valójában mindig azt gondolom, a feleségéből él-

A feleségével az egyetemen ismerkedtek meg. Évfolyamtársak voltak. A leány gyönyörű volt. A Talán Festő állandó modellje ma is. A Talán Festő, egy sármos, jóképű, kissé lófejű fickó, de a jóképüség nem nehéz férfinak. Alacsonyak az igények. 

A Talán Festőt fűtöttem nem oly régen, hogy adjon el nekem néhányat a képeiből... Borozgattunk is. Elmesélte hogyan lett Talán Festő. Mindig a NŐT kell keresni. 

Szerelmes volt a leendő feleségébe. Pancser szerelmes, gyáva, bátortalan, nem évfolyam büszkeség, lúzer.  Egy bulin jutott el odáig, hogy megkérdezte nem ülne-e a leány, egy portréhoz modellt? Csak portré. Semmi más. Pár alkalommal, maximum egy óra. 

A leány visszakérdezett:

- Ez egy festmény lesz? 

- Persze, festmény, nagy, vászon. Gyönyörű lesz!

Ezt azért mondta, - saját elmondása szerint a Talán Festő, - mert ha bevallja, hogy csak néha rajzolt dolgokat, noha azt roppant ügyesen tette, de soha a büdös életben nem festett semmit, akkor a csaj nem jön el. Bombázó, csodaszép, férfiagybontó, nagydumás, szellemes, okos, hímálom nő. Az esély mindjárt hazugságba vitte - természetes Női férfiagybontás. Az napon délelőtt vette az ecsetet, táblát, festéket, vásznat, amikor délután a szép leány jött...

A Talán Festő gondosan állította be modelljét, forgatta a fénynek, körbezsongta, kényeztette. Magabiztosan állt a táblához, és festeni kezdett. Azt mesélte, semmi különbséget nem érzett a rajzolás, és a festés közt. De lehet, hogy a pánik, a lehetőség, a vágy, az inspiráció megtanította kicsit festeni. 

A szép leány negyedik-ötödik modellkedése alkalmakor, amikor már látszott, hogy a kép remek lesz, az Agybontó NŐ belekérdezett:

- Ugye Te életedben nem festettél semmit? 

- Ennyire látszik, hogy soha semmit? Ilyen vacak? Tehetségtelen vagyok? Bocsáss meg! Csak azt akartam, hogy itt légy! Kedveskedni akartam. 

Az Agybontó elröhögte magát:

- Én csak viccelni akartam... Olyan feszült, és komoly vagy. A kép gyönyörű. 

A modellkedésböl kapcsolat lett, szerelem, házasság, gyerekek.

A Talán Festő elmesélte, hogy tulajdonképpen azért nem lett a tanult egyetemi mesterségében igazi nagyágyú, mert amikor az Agybontót festegette modellként, utána mindig volt szex... És inkább festett a szexért, agybontóért, mint csinált bármit, - míg az Agybontó igen szép karriert futott be az egyetemen tanult szakmájában.  A Talán Festő az Agybontó alkalmazottja. Mindig is az volt.  

Borozgattunk, mutogatta a képeit, amelyek nem eladóak, a Nő ma is nagyon szép, és átfestette vele az életét.

Mondom a Talán Festőnek:

- Utóbbi időben több a tájkép, és a csendélet... De jók különben... 

- Kell már a pihenés...

342.000 EMBER KAPOTT SZAVAZÁSRA JOGOSULTSÁGOT KÜLFÖLDIKÉNT, MAGYARORSZÁGON. EZ TULAJDONKÉPPEN TÖBB, MINT AMENNYIT ANNAK IDEJÉBEN, A KÉK CÉDULÁS VÁLASZTÁSOKON MOZGATTAK.

CSAK MONDOM...

"MÁR ALIG VÁROM, HOGY MINDEN ÚGY MARADJON, AHOGY EDDIG VOLT."  -

- Fodor Ákos.- 

Na, mára ennyit a fideszes szabadságharcokról, háborúkról, migráncsokról, meg ilyesmikről.